For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Heterotrófia.

Heterotrófia

Heterotróf az olyan organizmus, amelynek a túléléséhez szükséges kémiai energia megtermeléséhez szerves anyagokra van szüksége.

A heterotrófia szó a görög heterosz (ἕτερος = más) és trofé (τροφή = étel) összetételéből származik.[1]

Meghatározása, típusai

[szerkesztés]

A heterotrófokat konzumenseknek is nevezik a táplálékláncban, mert autotrófokat vagy más heterotrófokat fogyasztanak el, hogy így jussanak szerves szénhez; az elfogyasztott élőlény a heterotróf lény tápláléka. Minden állat heterotróf, miként a legtöbb gomba és sok baktérium is. Néhány állat, például a korall szimbiotikus kapcsolatot épít ki autotrófokkal, és így jutnak szerves szénhez. Vannak olyan parazita növények is, amelyek részben vagy teljesen heterotróffá váltak. Ugyancsak állatokat fogyasztanak el a húsevő növények így szerezve meg az életműködésükhöz szükséges nitrogént, ezek azonban autotrófok.

Ahhoz, hogy egy fajt heterotrófnak nevezzünk, a szenet kell szerves molekulákból nyernie. Ha a nitrogént szerves forrásból nyeri, de az energiát nem, autorófnak tekintjük. A szerves forrásból szenet nyerő élőlények táplálkozásában két altípust különböztetünk meg:

  • fotoheterotróf — Az energiát fényből nyeri, de a szénforrása szerves anyag;
  • kemoheterotróf (organotróf) — Az energiát szerves vagy szervetlen molekulák fogyasztásából nyeri, a szenet organikus forrásból szerzi.

Az anyagcsere

[szerkesztés]

Táplálékukat a heterotróf élőlények (és a rovarevő növények) megemésztik. E folyamatokban a komplex és a makromolekulák (poliszaharidok, fehérjék, nukleinsavak, lipidek) nagy többsége építőköveire (monoszaharidokra, aminosavakra, nukleotidokra, zsírsavakra, koleszterinre stb.) bomlik le. Ezek az építőkövek aztán két irányban folytathatják útjukat:

  1. 1. Felhasználódnak mint a heterotróf élőlény komplex és makromolekuláinak építőelemei, vagy
  1. 2. Lebomlanak kis szervetlen molekulákká (CO2, H2O, NH3 stb.), hogy a heterotróf élőlény a lebomlás során felszabaduló energia egy része hasznosíthassa.

A kisebb-nagyobb szerves molekulák felépítésének, lebontásának és egymásba átalakításának folyamait összefoglaló néven anyagcserének nevezzük (metabolizmus):

  • a molekulák lebontása a katabolizmus, ami közben többnyire energia szabadul fel,
  • szerves molekulák előállítása az anabolizmus, ez többnyire energiát fogyaszt.

Az energia felhasználása

[szerkesztés]

A szerves vegyületek lebontásával nyert energia fő felhasználási területei:

1. Mozgás (beleértve a test mozgatását, a testen belüli simaizmok mozgását, a vérkeringés mozgatását és a sejteken belüli mozgásfolyamatokat is).

2. Membrán-transzport (a sejtek és sejtszervecskék membránjain át folyamatosak az energiaigényes transzportfolyamatok).

3. Jelátvitel (a folyamatos környezeti alkalmazkodáshoz komoly sejten belüli és sejtközi információtovábbító mechanizmus kell).

4. Bioszintézisre. A szervezet saját szerves molekuláinak felépítéséhez jelentős energiafelhasználásra van szükség.

5. Hőtermelés. (Az enzimek csak megfelelő testhőmérsékleten működnek optimálisan. Az emberben a lebontó folyamatok energiavesztesége többnyire elég hőt biztosít a testhőmérséklet fenntartásához. Ha mégsem, akkor speciális folyamatokkal képesek vagyunk a bizonyos sejtekben kémiai kötésekké alakított energiát többlet hővé alakítani).

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Fülöp József: Rövid kémiai értelmező és etimológiai szótár. Celldömölk: Pauz–Westermann Könyvkiadó Kft. 1998. 61. o. ISBN 963 8334 96 7  


Források

[szerkesztés]

Kapcsolódó cikkek

[szerkesztés]
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Heterotrófia
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?