Georges Duhamel
1930 körül
Született	1884. június 30.[1][2][3][4][5] Párizs[6][7]
Elhunyt	1966. április 13. (81 évesen)[1][8][2][3][4] Valmondois[7]
Álneve	Denis Thévenin
Állampolgársága	francia
Házastársa	Blanche Albane
Gyermekei	Antoine Duhamel Bernard Duhamel Jean Duhamel
Szülei	Pierre-Émile Duhamel
Foglalkozása	író költő regényíró orvos
Tisztsége	seat 30 of the Académie française (1935. november 21. – 1966. április 12.) president of the Société des gens de lettres (1936–1936) perpetual secretary of the French Academy (1944–1946) elnök (1947–1949, Alliance Française)
Iskolái	Lycée Buffon
Kitüntetései	a francia Becsületrend nagykeresztje[9] Croix de guerre 1914–1918[9] Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének parancsnoka[10] Commander of the ordre de la Santé publique[9] Goncourt-díj (1918)[10]
Sírhelye	Cemetery of Valmondois
Georges Duhamel aláírása
IMDb
A Wikimédia Commons tartalmaz Georges Duhamel témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Georges Duhamel (Párizs, 1884. június 30. – Valmondois, 1966. április 13.) francia orvos, költő, író, esszéista.

Jómódú családba született. Középiskolai tanulmányait befejezve, az ország felfedezése érdekében nagy gyalogos utakat tett. Országjárását követően orvosi tanulmányokat kezdett. Részt vett az Abbaye csoport (költők, írók, zenészek, festők) megalakításában, a csoportban folyó alkotó munka, a szolidaritás és testvériség eszméi egész későbbi munkásságára ráhatással volt. 1909-ben orvosként diplomázott, biokémikus lett. Verseiben a humanizmus és a kollektív élet szellemét állítja szembe a technikai civilizáció elhatalmasodásával. Orvosi tevékenységét befejezte, a La Mercure de France irodalmi kritikusa lett. Legfontosabb cselekedete, hogy felhívta a figyelmet Paul Claudel költőre, drámaíróra. Az ő hatása tükröződik vissza Duhamel első három színpadi művén. Az első világháború alatt a frontvonalon katonai sebészként teljesített szolgálatot. Élményeit a A vértanúk élete és a Civilizáció versesköteteiben tárta a világ elé. 1920-tól kizárólag a regény műfajában végezte szépirodalmi munkásságát. Kiemelkedő alkotása az öt kötetből álló Salavin-ciklus. 1930-1940 között Franciaországban és külföldön több előadást tartott a francia nyelv és kultúra védelmében. 1933-1944 között jelent meg a 10 kötetes regényciklusa, A Pasquier-k krónikája. A zeni iránti érdeklődését kimutató írásait az 1964-ben megjelent, A vigasztaló zene kötetébe egyberendezte. Két útikönyvet írt, 1927-ben a Moszkvai utazás, majd Amerikában tett útját követően, 1935-ben Jelenetek a jövő életből.

• 1907-ben saját kezével szedte és nyomtatta ki első kötetét, a Des legends, des batailles-t (Legendák, csaták),
• 1909-1912 között újabb három verseskötetet került kiadásra,
• 1917-ben Vice des Martyrs (A vértanúk élete) kötete jelent meg,
• 1918-ban a Civilisation (Civilizáció) kötetét adták ki, amely elnyerte a Goncourt-díjat
• 1919-1920 között két verseskötete jelent meg,
• Salavin-ciklus
  • 1920-ban az Éjféli vallomás,
  • 1924-ben a Két ember,
  • 1927-ben a A napló,
  • 1929-ben a A lyoniak klubja,
  • 1932-ben az Olyan, mint önmagában,
• 1950-ben jelent meg a Pattrice Périot utazása regénye

• Éjféli vallomás; ford. Komor András; Franklin, Bp., 1927 (Külföldi regényírók)
• Két ember; ford. Komor András; Franklin, Bp., 1935 (Külföldi regényírók)
• A napló; ford. Illyés Gyula; Franklin, Bp., 1940
• A vígasztaló zene; ford. Oltványi Imre; Zeneműkiadó, Bp., 1964

• 1935-től a Francia Akadémia tagja, 1942-től 1946-ig örökös titkára
• 1918-ban Goncourt-díjat kapott

• Világirodalmi Lexikon – 1972. Akadémia Kiadó, Budapest, Második kötet Cam-E