For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Galaxis (Csillagok háborúja).

Galaxis (Csillagok háborúja)

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

A Csillagok háborúja galaxis(a) az a képzeletbeli, „réges-régi és messzi-messzi” galaxis, amelyben George Lucas filmsorozata, a Csillagok háborúja, valamint az erre épülő más alkotások játszódnak.

Erre a galaxisra a filmek, azok szöveges változatai, és általában minden itt játszódó alkotás egyszerűen mint a Galaxisra hivatkozik, hasonlóan ahhoz, ahogyan mi is egyszerűen így nevezzük a saját Tejútrendszerünket.

A Galaxis helye térben és időben

[szerkesztés]

Erre nézve az idáig nyolc megvalósult részből álló sorozat és a Zsivány Egyes pontatlan, de ettől eltekintve egyértelmű eligazítást ad: az összes film elején a főcímzenét is megelőzően látható mottószerű szöveg alapján („Long time ago in a galaxy far, far away” – azaz „réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban”) a filmek cselekménye a mi időnkhöz képest a régmúltban játszódott le, és egyértelműen egy másik galaxisban.

A Galaxis történetéről

[szerkesztés]

A Csillagok háborúja a Galaxis fiziko-kémiai evolúciójával nem foglalkozik,[mj 1] de a hozzá kapcsolódó, lexikonszerű kézikönyvek sem nagyon. Erre nézve tehát nincs adat.

Szintén nincs komolyan vehető adat az ottani, akár globális (csillagászati nagyságrendű és jellegű), akár lokálisabb (bolygók, civilizációk sorsa) eseményeknek a mi időszámításunkhoz képes történő pontos elhelyezkedéséről sem, bár erre nézve rajongói találgatások léteznek.

Amit a Galaxis történetéről tudunk, az elsősorban a benne lakozó fajok, civilizációk története és ezeknek az egymáshoz való időviszonyai.

A Galaxis felülnézeti térképe

[szerkesztés]
Egy nem hivatalos, de a hivatalos térképekkel meglehetősen egyező, részletes, jól használható és szabad licencű Galaxis-térkép, az „XS4all-féle térkép”


A Csillagok háborúja galaxisáról egymástól függetlenül több térkép jelent meg különféle szerepjáték-könyvekhez és számítógépes játékokhoz (lásd még: A Csillagok háborúja galaxis térképei), illetve olyan, széles körben elfogadottá vált művek részeként, mint a Star Wars: The Essential Atlas.[1] Ezek természetesen felhasználták a filmek, rajzfilmek és regények, és azok szöveges változatainak, ill. az ehhez mellékelt dokumentáció adatait. Ezekből további térképek készültek oly módon, hogy a rajongók megpróbálták néhány ilyen, részben „hivatalos” (publikált), részben rajongói térképből összeegyeztetés után, összesített térképeket készíteni[2](ugyanis a „hivatalos” térképek sokszor a Galaxis egy-egy részletét ábrázolják). Az így kapott térképek topológiailag nagyfokú egyezést mutatnak (megegyeznek olyan jellemzőkben, hogy melyik égitestcsoport melyik égitestcsoporthoz van közel, melyik van a magban, melyik a karokban stb.) noha részadatokban (pl. pontos távolságadatok) és bizonyos tájolási adatokban eltérhetnek.

A térképek többsége olyan tájolással ábrázolja a Galaxist, amelyen a Coruscantot és a Mustafart összekötő képzeletbeli egyenes szinte teljesen függőleges, és a Coruscant „fent” („északon”), míg a Mustafar „lent” („délen”) található. Ilyen értelemben beszélhetünk „galaktikus égtájakról”, pl. „észak”, „délkelet” stb.

Egy galaxis a valóságban természetesen egy háromdimenziós (a karok nélkül tekintve, henger- vagy ellipszoidszerű) test, és kitaláltsága ellenére a Csillagok háborúja galaxisa is ilyen, nem pedig egy síkbeli alakzat, holott a térképek síkban ábrázolják. Erre az az egyszerű módszer ad lehetőséget, hogy az egyes égitesteket a Galaxiskorong képzeletbeli központi szimmetriasíkjára vetítik párhuzamos vetítéssel (izometrikus projekció), úgy, hogy a vetítés iránya merőleges a szimmetriasíkra, és ez a síkmetszet lesz a térkép síkja. E módszer megőrzi a Galaxisközépponthoz viszonyított síkbeli „polárszögeket”, de a távolságviszonyokat nagyon eltorzíthatja.

A legtöbb térkép és térképleírás régiókra (topológiai szempontból „koncentrikusnak” tekinthető szférákra) osztja a galaxist. A régiókra osztás három, nagyjából egyformán fontos szempontja: 1). a magtól való távolság 2). terjeszkedés-történelmi szempont 3). közigazgatási és kereskedelmi szempont.

A Galaktikus főrégiók

[szerkesztés]

Kettő vagy más szempont szerint három fő régió van:

  1. Magrégió
  2. Külső Régióöv
    1. Peremvidék(ek)
    2. Vadvidék

Egyesek a Vadvidéket, a lényegében teljesen ismeretlen területeket a Külső Régióövtől elválasztják, így ez a harmadik övezet lenne.

A Magrégió

[szerkesztés]

A Magrégiót a Galaxis belsőbb területei képezik. Több alrégióra oszlik, ezek:

  1. A Mélymag
  2. A Magvilágok
  3. A Kolóniák

A Galaxis tömegközéppontjához legközelebbi régió a Mélymag, amelyet a kis távolságok ellenére rossz hiperűr-közlekedési viszonyok jellemeznek (a nagy anyagsűrűség miatt). Igen kis területen több millió fiatal csillag helyezkedik itt el, de kevés bolygó; és az óriási gravitáció és fénysugárzás miatt ezeknek is csak töredéke lakható, mint pl. az Empress Theta rendszer.

A Magvilágok: a Mélymagot körülvevő és több millió lakható rendszernek helyt adó alrégió; itt helyezkednek v. helyezkedtek el olyan fontos, részben vagy egészben emberi világok, mint a Coruscant, a Galaxis egyfajta adminisztratív és jelképes központja, vagy az Alderaan-rendszer, továbbá a Chandrila, a Korélia, stb., valamint a nem-emberi kultúra olyan központi bolygói, mint a Duro; továbbá olyan ipari központok, mint a Kuat-rendszer.

A Kolóniák a Magrégió legkülső alrégiója, a filmsorozat szempontjából főleg amiatt fontos, mivel helyt ad a neimoidiai befolyási övezetnek. A Galaxis egyik belső és régóta civilizált régiója, a legkülső magrégió, amely a Magvilágok és a Középső Peremvidék területei közt helyezkedik el. Bolygórendszereit főleg a belső régiókból érkező telepesek (kolonisták) tették lakottá és civilizálták, innen ered neve is. Néhány rendszer e régióban a Köztársaság alapítói közé tartozott. 25 000 évvel a Galaktikus Köztársaság megalakulása után már ugyanolyan fontos és befolyásos része volt a Galaxisnak, mint a Magvilágok. Bolygórendszereit később kereskedelmi és bányászati vállalatszövetségek hajtották uralmuk alá, amelyek nagy része, legalábbis formálisan, a Galaktikus Köztársasághoz tartozott, de a Klónháborúk során elszakadt, a Galaktikus Birodalom azonban elfoglalta (esetenként elpusztította) és visszacsatolta, továbbá vaskézzel irányította az itteni bolygórendszereket. A Kolóniák területén helyezkednek el a Neimoidián rendszerek.

A külső régiócsoport

[szerkesztés]

A Külső Régiók a következők:

  1. Belső Peremvidék
  2. Középső Peremvidék
  3. Terjeszkedési Régió
  4. Külső Peremvidék
  5. Kar- és szatellitrégiók
  6. Vadvidék

A Magvilágokban elhelyezkedő coruscanti helyszíneket leszámítva, a filmsorozatok cselekményének nagy része egyébként a Középső Peremvidék (Naboo, Tatuin, Kashyyyk) és a Külső Peremvidék (Yavin, Kamino, Endor, Utapau, Geonosis, Hoth, Bespin) rendszereihez kötődik, és ezek – a Kashyyyk kivételével a „déli-délkeleti” tájolású területeken találhatók.

Ezen kívül említésszerűen szerepelnek további bolygók, ezek: az eredeti trilógiában a Kessel (csak a könyvváltozatban), Korélia (csak a könyvváltozatban), Sullust, Taanab, Anoat; az előzménytrilógiában az Iego, a Saleucami, Cato Neimoidia, illetve néhány további; mindezek azonban meglehetősen különféle területeken találhatók szerte a Galaxisban.

Közigazgatás

[szerkesztés]

A főbb államalakulatok

[szerkesztés]

A Galaxis közigazgatása a filmsorozatok által átfogott időben erősen központosított. Az első három film cselekménye idején a coruscanti központú demokratikus Galaktikus Köztársaság, a következő három idején a megegyező központú, diktatórikus Galaktikus Birodalom uralja szinte az egész területet, egészen a Terjeszkedési Régióig, bár a közigazgatási határok átnyúlnak a Külső Perem bizonyos területeire is.

Az űrszektorok elve

[szerkesztés]

Mindkét politikai rendszerre jellemző, hogy a Galaxist a régióknál jóval kisebb, darabonként max. száz vagy néhány száz naprendszert tartalmazó és nem koncentrikusan elhelyezkedő ún. űrszektorra, röviden szektorra (tartományra) osztja. A filmek írott változatai nagyon kevés szektort neveznek meg, azonban más dokumentumok alapján több száz szektor neve és pontos elhelyezkedése ismert.

A Köztársaság idején egy szektort általában egy szenátor képviselt a galaktikus parlamentben (Szenátus), de néhány esetben voltak kivételek. A Birodalom nagyjából megtartotta a szektorokra osztás elvét, számos szektort azonban átszerveztek (létrehoztak, megszüntettek, átcsatoltak). A Birodalmat felváltó Új Köztársaság visszatért a régi beosztáshoz.

A Birodalom ideje alatt a tartományokat kormányzók (moffok) uralták, akik csak az Uralkodónak és közvetlen bizalmasainak tartoztak felelősséggel, ezáltal a nagy diktátor árnyékában uralkodó mini-diktátoroknak tekinthetők. Ez elméletileg azt jelentette, hogy a globális központosítás erősen csökkent. Valójában azonban a kormányzók annyira függtek az Uralkodótól, hogy a gyakorlatban a központi hatalom erősebb lett. Ez megnövelte a kormányzás hatékonyságát, és a Köztársaság korában uralkodó nyílt korrupciót valóban letörte; azonban mivel ezt a kormányzást nem a közjó iránti törekvés, hanem a periferiálisabb területek helyi sajátosságainak és igényeinek teljes és nyílt figyelmen kívül hagyása, valamint az erőforrásoknak a katonai fejlesztésekre és a Birodalom extenzív és erőszakos terjeszkedésére irányuló átcsoportosítása jellemezte, a hatékonyság inkább a lakosság nemtetszését váltotta ki, és a Felkelésen kívül számos helyi lázadáshoz vezetett, hogy csak néhány példát említsünk: a Kashyyykon, a Bespinen, vagy a Dresselen.

Független területek

[szerkesztés]

A Galaxisnak vannak olyan területei is, amelyek a filmek alapján kívül esnek a központi közigazgatáson. A legfontosabb a Középső Peremvidék egyik, térképtől és azok tájolásától függően déli vagy (dél)keleti területe; a Hutt Űr, amelyet a hutt fajba tartozó gengszterek uralnak. A filmsorozat cselekményét folytató vagy az előzményeket tárgyaló rajzfilmek, novellák stb. („kiterjesztett Csillagok háborúja Univerzum”) alapján még több ilyen terület is létezik, mint pl. a chissek által uralt Chiss Űr, ill. egyes Galaxis-karok és szatellitgalaxisok.

Hivatkozások

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Minthogy alapvetően egy szórakoztató céllal készült alkotás.
  1. Térkép[halott link] az Essential Atlashoz.
  2. Hogyan készült az Xs4all-térkép? - www.xs4all.com. Link beillesztése: 2009. 11. 09. 19:47.

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Galaxis (Csillagok háborúja)
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?