For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Gáspár Győző.

Gáspár Győző

Gáspár Győző
SzületettGáspár Győző
1974. január 4. (50 éves)
Salgótarján
ÁlneveGyőzike
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségeroma
HázastársaGáspár Bea
Gyermekeikét gyermek:
Gáspár Evelin (1994)
Gáspár Virág (2002)
FoglalkozásaMűsorvezető, showman
Politikai pályafutása
PártFidesz (2022–)

SablonWikidataSegítség

Gáspár Győző, művésznevén: Győzike (Salgótarján, 1974. január 4. –) cigány származású rapper, műsorvezető, televíziós személyiség. A Győzike show című reality komédia[1] főszereplője, az egykori Romantic együttes frontembere.

Életrajza

Salgótarjánban született. Egy Nógrád vármegyei kisközségben, a Szécsényi járásban elhelyezkedő Nógrádmegyerben nőtt fel. Szakmája szerint hentes, bár nem sokáig tevékenykedett hentesként. Zenei karrierjét édesapja pénzéből indította el. Ismertségét 1999-ben kezdte megalapozni a Romantic együttessel. 5 nagylemezt adtak ki 2000-2006 között. Felléptek többek között Londonban (2005) New Yorkban (2009) és sok határmenti településen. A Romantic 2006-ban megszünt mivel a tagok a 2005-ben indult Győzike show miatt nem tudták egyeztetni az idejüket.

A Romantic megszűnése után 2007-ben megalakult a Győző és Veronica project ami 1 évig volt aktív. Aztán Győző megalapította a Győzike Branch formációt, amelynek 2010-ig volt frontembere. 

Felléptek többek között Romániában (2008, 2009) is. Ez látható a Győzike show egyik adásában is. Aztán ez a formáció is megszünt. 2014-ben a TV2-n visszatért a képernyőre az Édes Élet reality sorozatban, amiből 2014 júniusában egy konfliktus miatt kizárták. Később visszavették mert a nézettség nagyot zuhant. 2014 végéig szerepelt a műsorban. 2016-ban visszatért a Romantic együttes. 2020-ban a LIFE TV-n visszatért a képernyőre a Van életünk reality sorozattal, amely 2021 decemberében ért véget a Gáspárék Karácsonya különkiadással. 2023-ban a Dikh tv-n visszatért egy hosszú idő után ismét önálló saját műsorral a Legyél Szerencsés-sel. Felesége Gáspár Bea, aki 2017-ben a Konyhafőnök V.I.P győztese lett. Azóta 4 sikeres szakácskönyvet adott ki. Két közös gyermekük van, Evelin és Virág. Öccse Gáspár Zsolt.

Filmszínészként is kipróbálta magát, a Holnap történt – A nagy bulvárfilmben egy rendőrt alakít. A filmet Gerencsér Tamás rendezte.

2013. október 2-án adócsalásért felfüggesztve 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte a Balassagyarmati Törvényszék. Az ügy még sokáig húzódott, aztán 2022-ben lezárult. Nem találták bűnösnek! [2]

2022. március 28-án belépett a Fideszbe.

Zebramánia

Győzike és a zebraminta 1998 óta elválaszthatatlanok. Egy divattervező barátja házában látta meg először a zebramintát és azóta híve ennek a stílusirányzatnak.

Győzike show

2005. február 7-én tűzte először műsorra az RTL Klub a Győzike show című „realityt”, amelynek nézettsége minden várakozást felülmúlt. Győzike a Receptklub műsor alkotóinak köszönheti műsora ötletét.[3] A Győzike show eddigi legnagyobb nézőszámát 2005. április 11-én érte el, akkor 2 267 192[4] néző volt kíváncsi Győzike és családja mindennapjaira. 2013.04.13-án a Juventus Rádió Juventus Lights c. műsorában elárulta Thuróczy Richard és Hájas Barnabás műsorvezetőknek, hogy az RTL-es állását Gáspár Lászlónak köszönheti. A Megasztárban szereplő unokatestvére ugyanis, állítása szerint kirúgatta őt a TV2-től, ezt követően még aznap felhívta Kolosi Péter az RTL Klub programigazgatója és állást ajánlott neki. A Show 2010-ben ért véget. [5]

Politika

A 2006-os önkormányzati választásokon Nógrádmegyer polgármesteri székéért indult független jelöltként, de a szavazatok csupán 5,77%-át (36 voksot) szerezte meg.[6][7] Édesapja, idősebb Gáspár Győző az MCF Roma Összefogás Párt színeiben politizál.[8]

Gáspár Győző 2022. március 15-én részt vett a negyedik Orbán-kormány mellett kiálló Békemeneten, ahol az első sorban vitte a molinót a CÖF prominenseivel és más hírességekkel együtt. Két héttel később, március 28-án belépett a Fideszbe.[9] Párttagsága 2023. január 2-án lett hivatalos.[10]

Jegyzetek

  1. A műsor a Port.hu oldalán
  2. MTI: Jogerősen is felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Gáspár Győzőt és társait (magyar nyelven) (PHP). feol.hu. Fejér Megyei Hírlap, 2013. október 2. [2013. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 2.)
  3. http://www.kalkulus.hu/blogs.1192.G%C3%A1sp%C3%A1r+Gy%C5%91z%C5%91+(Gy%C5%91zike[halott link] Kalkulus.hu)
  4. TVR-hét extra – Győzike 2005. októberi szám
  5. A Juventus Lights vendégeként mesél a TV2-s és az RTL-s munkáiról. A Show 2010-Ben ért véget
  6. Nógrádmegyer települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2006. október 1. (Hozzáférés: 2020. március 30.)
  7. 36 szavazatot kapott Gáspár Győző Nógrádmegyeren[halott link] – Észak.Index, 2006. október 2.
  8. A romák álma: 5 százalék Archiválva 2013. július 30-i dátummal a Wayback Machine-ben – Heves Megyei Online, 2006. március 22.
  9. Összenő, ami összetartozik: Gáspár Győző belép a Fideszbe (magyar nyelven) (html). Telex.hu, 2022. március 28. (Hozzáférés: 2022. március 28.)
  10. Gáspár Győző hivatalosan is belépett a Fideszbe – 444.hu, 2023. január 2.

További információk

Fájl:Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Gáspár Győző témában.
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Gáspár Győző
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?