François Boucher
| François Boucher | |
 | |
| Gustaf Lundberg festménye | |
| Született | 1703. szeptember 29. Párizs |
| Meghalt | 1770. május 30. Párizs (66 évesen) |
| Nemzetisége | francia |
| Stílusa | rokokó |
| Mestere(i) | François Lemoyne |
| Aki hatott rá | Tiziano Tintoretto Veronese |
 | |
| François Boucher aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz François Boucher témájú médiaállományokat. | |
François Boucher (Párizs, 1703. szeptember 29. – Párizs, 1770. május 30.) francia festő, a rokokó stílus kiemelkedő képviselője.
Élete
[szerkesztés]Apja, Nicolas Boucher szintén festő volt. Tanulmányait 1720-ban kezdte meg François Lemoyne-nál, a kor neves rokokó festőjénél, majd mindössze három hónap múlva Jean Cars-nál folytatta. Nagy hatással volt rá Tiziano, Veronese és Tintoretto munkássága. 1723-ban elnyerte a királyi festészeti és szobrászati akadémia első díját, a Római Nagydíjat. Ez az 1663-ban XIV. Lajos által alapított díj, amelyet egy versenyen lehetett elnyerni, királyi ösztöndíjjal és négyéves római tanulmányi lehetőséggel járt. Azok a művészek azonban, akik nem arattak győzelmet a pályázaton, semmiféle térítésben nem részesültek munkájukért. Boucher csak négy évvel a díj elnyerése után kezdte meg római útját.
1724 és 1726 között Watteau festményeiről 120 darab metszetett készített el, így tanulmányozva példaképe technikáját.[1] Római útja alatt Giovanni Domenico Tiepolo, Luca Giordano, Sebastiano Ricci és Giovanni Benedetto Castiglione munkássága hatott rá. Rómából visszatérve, 1731-től felgyorsult karrierje. 1733-ban megnősült, felesége Marie Joanne Busseau ekkor csak 17 éves volt.[1] 1734-ben nagy feltűnést keltett Rinaldo és Amira című festményével, a kép XV. Lajos francia király tetszését is elnyerte, így tagja, később professzora, utóbb rektora lett a Királyi Festészeti és Szobrászati Akadémiának. 1755-ben elnyerte a királyi gobelin-manufaktúra vezetőjének állásást, végül 1765-ben a „Premier Peintre du Roi” (A király első festője) címet.
Műveivel nagy társasági sikereket is aratott. Madame de Pompadour, XV. Lajos francia király szeretője, kor befolyásos alakja megkedveli képeit, és így Boucher rendkívül divatos festővé vált. Igen könnyen és gyorsan dolgozott; szívesen dicsekedett azzal, hogy évente 50.000 frankot is megkeres.
1742-ben az opera számára készített díszlet- és jelmezterveket. 1748-tól a Saint Laurent Színháznak dolgozott. Az 1750-es évektől főleg bibliai témájú képeket rendeltek tőle.
1770-ben műtermében, munka közben halt meg.[2] Halála után neve hamar feledésbe merült, munkássága azonban igen jelentős volt, a rokokónak újszerű tartalmat adott.
Művészete
[szerkesztés]Korai munkái – Watteau és Rubens nyomán idillikus tájképek és mitológiai témájú festmények voltak. Hamarosan azonban az erotika felé fordult és a hagyományos mitológiai képekből egyre inkább szenvedélyes szerelmi jelenetek lettek.
Mestere volt az életképek műfajának is, mint azt az 1739-es Reggeli című festménye is mutatja. Gyakran ábrázolta saját családját is ilyen képein, sőt gyakran „szabadosabb” festményein is, mint az Odaliszk-képek, felesége volt a modellje. Az Odaliszk sötét hajú változata arra indította Diderot-t, hogy kijelentse: Boucher prostituálja a feleségét. Gazdag gyűjtők azonban továbbra is nagyra értékelték Boucher ilyen irányú munkásságát is. Egyik leghíresebb képe ebből a műfajból a 15 éves kurtizán, Marie-Louise O’Murphy ábrázolása.
A festészet mellett színházi kosztümöket és díszleteket is tervezett. Favart (1710-1792) vígoperáinak intrikus világa közel állt festészetéhez is. Tapétatervezőként is hozzájárult az opera és a versailles-i, fontainebleau-i és choisy-i királyi kastélyok berendezéséhez.
Távoli rokona, Jacques-Louis David neoklasszicista festő Boucher támogatásával indult el művészi pályáján.
Boucher híres mondása volt, hogy a természet „túlságosan zöld és rosszul van megvilágítva” ahhoz, hogy festői téma lehessen. Ennek ellenére sok szép tájkép került ki a keze alól.
François Boucher neve, patrónusáéval, Madame Pompadourral együtt, azonosult a 18. századi francia rokokó fogalmával.
Galéria
[szerkesztés]-
Diane sortant du bain vagy Diana kiszáll a fürdőből 1745, Louvre, Paris -
Héraklész és Omphale -
L'Amour désarmé vagy Àmor lefegyverezve, c. 1730-1733, Honolulu Museum of Art -
Vénus toalettje (1751) New York, Metropolitan Museum of Art -
Madame Bergeret (1766?), New York, Metropolitan Museum of Art -
Rinaldo és Armida, 1734 -
Pan és Syrinx, 1759 -
A szőke odaliszk a modell az Marie-Louise O’Murphy (1751) -
Tájkép -
L'Odalisque Brune vagy Barna odaliszk c. 1749, Louvre -
Le Retour de Diane chasseresse vagy Diána vadászatról visszatérve (1745), Museum of Cognacq-Jay, Paris -
Madame de Pompadour, 1756, Alte Pinakothek -
Szent Péter megpróbál vizen járni, 1766, Cathédrale Saint-Louis, Versailles -
Az alvó kertészlány (1762), Toile de 229 × 89 cm; Grande-Bretagne; collection privée. -
Az őszi pásztorális idill (1749), Wallace Collection, Londres -
.jpg)
Kapcsolódó cikkek
[szerkesztés]Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Rózsa Péter.szerk.: Pozdora Zsuzsa: Barangolás a festészet világában. Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., 24. o. (2006). ISBN 9639269379
- ↑ Rózsa Péter.szerk.: Pozdora Zsuzsa: Barangolás a festészet világában. Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., 26. o. (2006). ISBN 9639269379
Irodalom
[szerkesztés]- François Boucher: Hier et Aujourd'hui, 2003, (Réunion des Musées Nationaux)
- Françoise Joulie, Catherine Gendre, Marie-Claire Villard: Esquisses, pastels et dessins de François Boucher dans les collections privées, 2004, (Somogy)
- Rózsa Péter.szerk.: Pozdora Zsuzsa: Barangolás a festészet világában. Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft. (2006). ISBN 9639269379
További információk
[szerkesztés]- François Boucher az Artcyclopedia-ban – angol nyelven
- Web Gallery of Art
- német nyelven
- francia nyelven Archiválva 2008. szeptember 21-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Sándy Erika: Boucher; Corvina, Bp., 1980 (A művészet kiskönyvtára)
Text is available under the CC BY-SA 4.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.
