Eduard Taaffe
Az Osztrák Császárság miniszterelnöke
Hivatali idő 1868. szeptember 24. – 1870. január 15.
Uralkodó	I. Ferenc József
Előd	Karl von Auersperg
Utód	Ignaz von Plener
Hivatali idő 1879. augusztus 12. – 1893. november 11.
Előd	Karl von Stemayr
Utód	Alfred von Windisch-Grätz
Született	1833. február 24. Prága
Elhunyt	1895. november 29. (62 évesen) Ellischau
Párt	Constitutional Party
Szülei	Amalie Taaffe Ludwig Taaffe
Házastársa	Csáky Irma
Gyermekei	Mary Taaffe Louisa Taaffe Helen Taaffe Henry Taaffe Clementine Taaffe
Foglalkozás	politikus
Iskolái	Bécsi Egyetem
Díjak	Magyar Királyi Szent István-rend nagykeresztje Aranygyapjas rend lovagja (1878)
A Wikimédia Commons tartalmaz Eduard Taaffe témájú médiaállományokat.

Eduard Taaffe gróf (magyarosan: Taaffe Ede) (Prága, 1833. február 24. – Ellischau, Csehország, 1895. november 29.) osztrák politikus, 1863–1867 között Salzburg koronatartomány (Kronland Salzburg) császári-királyi tartományi elnöke (k.k. Landespräsident), 1868. szeptember 24. – 1870. január 15. között az Osztrák Császárság „Lajtán inneni” felének, Ciszlajtániának miniszterelnöke, majd a Kiegyezés után, 1879. augusztus 12. – 1893. november 11. között az Osztrák–Magyar Monarchián belül a Birodalmi Tanácsban képviselt királyságok és tartományok, röviden Ausztria miniszterelnöke.

Írországból Ausztriába bevándorolt nemesi család sarja. A család ősei ír főnökök és 1628 óta Ballymote és Corren bárói rangra emelt urai voltak. 1758-ban Morvaország rendjei honfiusították a Taaffe-családot, 1819-ben a karintiai rendek Magyarországon 1829. február 8-án nyerte el a honosítást. A család tagjai közül nevezetes: Lajos Patrick gróf (Lord Viscount of Corren and Ballymote), a legfelsőbb törvényszék első elnöke és (1848) osztrák miniszter, született 1791-ben, meghalt 1855. december 21-én. Nejétől, Bretzenheim de Regecz Amáliától született gyermekei: Amália grófnő és Ede gróf.

1860. február 15-én Sopronban feleségül vette körösszegi és adorjáni Csáky Irma grófnőt (1838–1912). Hat gyermekük született, közülük hárman érték meg a felnőttkort:

• Ludwig (1861–1862), kisgyermekként meghalt.
• Maria Amalia grófnő (1866–1928), aki 1889-ben gróf Max von Coudenhove államjogász–politikushoz (1865–1928) ment feleségül.
• Louise (*/†1868), kisgyermekként meghalt.
• Helene (1870–19?), aki 1889-ben Bécsben Richard von Mattencloit báróhoz (1862–?), majd 1904-ben Budapesten Demkő Gyulához ment feleségül.
• Heinrich (1872–1928), aki 1865-ben apja jogán örökölte a birodalmi grófi (Reichsgraf) rangot. 1897. május 22-én Bécsben Magda Fuchs-ot, majd 1919-ben a csehországi Ellischauban Aglaë Isescu-t vette feleségül.
• Clementine (1875–1887), fiatalon meghalt.

Gyermekkori játszótársa volt Ferenc József főhercegnek (a későbbi I. Ferenc Józsefnek), aki mindvégig nagy bizalommal viseltetett Taaffe iránt. 1852-ben lépett állami szolgálatba, gyorsan emelkedni kezdett a ranglétrán. 1853. december 2-án a Helytartótanácshoz nevezték ki fogalmazónak, 1854. szeptember 21-én vármegyei biztos lett. 1857. augusztus 19-én helytartótanácsosi titkár lett Sopronban, 1859-ben újra Budára került a fent említett kormányszervhez. 1861. március 11-én Prágába helyezték át a cseh helytartó mellé.

1863-ban Salzburg, 1867-ben pedig Felső-Ausztria koronatartomány főnöke lett. 1867. március 3-án ideiglenesen belügyminiszterré nevezték ki Belcredi helyébe. 1867 elején pedig a cseh nagybirtokosok kúriája a birodalmi gyűlésbe választotta. Részt vett a magyar kiegyezést létrehozó tárgyalásokon és 1867. december 30-án a honvédelmi tárcát kapta meg az Karl von Auersperg kabinetjében, a Monarchia osztrák felének Ciszlajtániának második kormányában, amelyet a kortársak „Polgárminisztériumnak” gúnyoltak. Karl von Auersperg visszalépése után, 1868. szeptember 24-én a császár Taaffét Ausztria miniszterelnökévé nevezte ki, ebben a tisztségében 1870. január 15-ig vezette a kormányt. A kabinetben támadt viszály folytán két társával együtt 1870. január 15-én beadta lemondását. Három hónap múlva azonban ismét miniszteri megbízást, a belügyminiszteri tárcát kapta meg (április 12.). A minisztériumot 1871. február 4-ig vezette, ugyanezen a napon lemondott, május 8-án pedig Tirol helytartója lett.

Az alkotmánypárt bomlása miatt császár rábízta előbb a belügyi tárcát, 1879. augusztus 12-én pedig, az Adolf von Auersperg-féle kabinet lemondása után pedig Ausztria miniszterelnökségét. Ebben a pozícióban 14 évig irányította Ausztria belpolitikáját. Ezen időszak alatt inkább a császár, mintsem a parlamentáris többség akaratát teljesítette, mely utóbbi őt több fontos alkalommal cserben hagyta. Fő célja, a nemzetiségek kibékítése kudarcba fulladt, a pártok gyűlölködése egyre fokozódott. A cseh, lengyel és német klerikálisokból toborzott többségnek esetről-esetre az állam egységének rovására fontos engedményekkel kellett kedveskednie, az államfenntartó német alkotmányhű pártot pedig az ellenzék padjaira szorította. Minden ügyessége dacára mégis elérkezett az a pillanat, amikor a többség (a vasgyűrű) követeléseit nem bírta többé kielégíteni, a radikális elemek (ifjú csehek, német nemzetiségi párt) elhatalmasodását nem tudta megakadályozni. Amikor már nem volt amivel a dédelgetett többség jóindulatát biztosíthatta volna magának és amikor ő maga is kezdte belátni, hogy az addigi „babrálással” (saját szavaival: Fortwursteln) nem jut célhoz: váratlan fordulattal egy kártyára tett fel mindent és benyújtotta az új, meglehetősen radikális választási törvény tervezetét. Ez a veszedelmes reform azonban egy pártnak sem kellett, sőt mindnyájan tartottak tőle. Ekkor valamennyi nagy párt összefogott egymással, és a Taaffe-kormányt – Ausztria addigi történetében páratlan módon – megbuktatták.

I. Ferenc József császár 1893. november 11-én elfogadta Taaffe lemondását. Új osztrák miniszterelnöké Alfred zu Windisch-Grätz herceget (1851–1927) nevezte ki. Egyúttal Taaffét kinevezte az osztrák főrendiház, az Urak Háza (Herrenhaus) tagjává, itt azonban már igen keveset szerepelt. Saját csehországi kastélyában hunyt el 1895-ben.

• Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 
• Taaffe, Eduard Graf (német nyelven). tria-Forum, 2013. március 19.

• Georg Beck: Die Persönlichkeit des Grafen Eduard Taaffe, Wien, 1948. (kiadatlan disszertáció).
• Ulrich E. Zellenberg: Ein Konservativer über den Parteien - der „Kaiserminister“ Eduard Graf Taaffe. In: Ulrich E. Zellenberg (Hrsg.): Konservative Profile. Ideen und Praxis in der Politik zwischen FM Radetzky, Karl Kraus und Alois Mock. Leopold Stocker Verlag, Graz 2003, ISBN 3-7020-1007-6, S. 225-243.

• Képek a Taaffe grófok családi kriptájából, a mayerling.info lapon.
• Eduard Taaffe családtagjainak adatai, a geneanet.org lapon.^{[halott link]}

• Ausztria kormányfőinek listája