For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Csodaszarvas.

Csodaszarvas

Szkíta aranyszarvas
Ábrázolása a Képes krónikában
Csodaszarvas-ábrázolások: Törtel és Zbelovska Gora

A csodaszarvas a hun-magyar mondakörben és a magyar népi hagyományokban ismert, Isten által küldött mitikus vezérállat.[1] Ipolyi Arnold nagyváradi püspök, műgyűjtő, néprajzkutató, művészettörténész szerint egyes magyar istenségek nem ember, hanem turulmadár és szarvas alakjában jelennek meg az ősmagyar vallásban. A magyar kutatók szerint keleti és nyugati párhuzamokra egyaránt utalnak a szerteágazó motívumcsalád. Feltételezhető, hogy a honfoglaló magyarok magukkal hozták a keleti típusú csodaszarvas-mondát, mely később a keresztény Szent Eustachiusnak és Szent Hubertusznak, a vadászok, erdészek, lövészcéhek védőszentjének mondakörével keveredett. A csodaszarvas sok eurázsiai népnél és egyes észak-amerikai indián törzseknél is igen régóta a csillagos ég jelképe. A zöldhalompusztai fejedelmi sírból előkerült aranyszarvas egy szkíta törzsfő hatalmi jelvénye lehetett.[2][3]

A csodaszarvas az újjászületés és a megújulás, valamint a Nap jelképe.

A hun-magyar mondakörben

A szarvas a török mitológiában a turul totemmadár és Asena, az anyafarkas mellett az egyik legfontosabb lény. Kazahsztánban már az i. e. 4. századból ismert szarvasábrázolás.[4] A 8. századi köktürk Bilge kagán sírjában szarvasokat ábrázoló aranyszobrokat találtak, a mitikus szarvas neve Puura. A köktürkök szomszédait nem csak tokuz oguz (kilenc oguz), hanem tokuz boynuzlu (kilenc szarvas) néven is említik. Tengri birodalmát, az égboltot jelképezik, miközben ágas-bogas agancsuk a török népek rokonságára utal.[5]

Kézai Simon Gesta Hunnorum et Hungarorum, (A hunok és a magyarok cselekedetei) című művében[6] maradt fenn az a monda, mely szerint a Hunor és Magor nevű testvérpárt -akiktől a monda szerint a hunok és a magyarok származnak- új, letelepedésre alkalmas területre vezette vadászatuk közben egy szarvas. A csodaszarvas mondája a Képes krónikában is megtalálható.[7]

A magyar őstörténetről valószínűleg létezett egy ősgeszta a 11. században, amely azonban nem maradt fenn. Balassa István és Ortutay Gyula vélekedése szerint, a Csodaszarvas-monda eredete ez a 11. századi ősgeszta lehetett.[8]

A 6. században élt Iordanes ravennai püspök, római történetíró De origine actibusque Getarum röviden Getica (A geták eredetéről és tetteiről) című művében megírta a csodaszarvas-legendát, amit átvettek tőle[9] a középkori magyar krónikások és „A magyar történelem tizedei” című művében Antonio Bonfini is.[10]

László Gyula szerint: „(…)mind az onogur-avar-magyar népnél, mind pedig Árpád magyarjainál kimutatható a szkíta hagyományréteg. Nekünk is szarvas volt az ősi istenasszonyunk, vezető állatunk, akárcsak a szkítáknak.”[11] A mi csodaszarvasmondánkban egyfelől vezérlő állat, másfelől pedig termékenységszimbólum, hiszen az ő révén találja meg Hunor és Magor a királylányokat és népes kíséretüket, akiktől aztán a hunok és magyarok népes sokasága ered.

Szerepének hasonlósága a magyar ősvallásban és a kereszténységben

Dienes István szerint a Csodaszarvas-monda egységesítő szerepet töltött be az ősi magyar hitvilágban, sőt, a kereszténységben is hasonló szereppel bír. "Miként nyelvében, szokásaiban, vallásában is eggyé vált az új haza népe, és egyként vallhatta magának a magyarok eredethagyományát, hogy őseiket, a legendás testvérpárt e varázslatos tüneményként megjelenő kecses ünő termékeny vidékre csalogatta, asszonyokhoz segítette, s így megsokasította. Jelképi erejű, hogy századokkal később is, a téli napforduló idején végzett évkezdő, varázsló népi játékok alkalmával, a regöléskor felhangzó énekváltozatok egyikben István királynak egy szarvas jelenik meg, amely a keresztény legenda hasonló alakja mellett is a magyar hagyomány csodaszarvasát idézi. Az ének csodafiúszarvasa az égből száll alá, homlokán fényes napot, oldalán a holdat, testén a csillagokat, ágas-bogas szarvain gyújtatlan-gyulladó, oltatlan-elalvó gyertyákat hordoz; új utakra vezérlő isteni követ, aki épp azért ereszkedik alá, hogy a kegyes uralkodót megtérítse, s az ősi csodaszarvas módjára ismét megfordítsa népe sorsát, elhozza mindenki számára a keresztények istenének kegyelmét, és az Ő bőségében részesítse őket."[12]

A szarvas vezérlő szerepe keresztény köntösben is ugyanaz marad: miként egykoron Hunort és Magort vezérlé a magyarság kialakulása felé, úgy vezérli most István királyt a kereszténységbe. A magyar néphagyományban tehát a kereszténység felvételével a csodaszarvas-motívum szerves kiegészülése ment végbe, immáron keresztény mondanivalóval.

Nemzetközi analógiák

A csodaszarvas és a rá vadászó férfipáros legendája más népeknél is megvolt, az ókori görögöknél biztosan. A mellékelt képet Pella ógörög városában találták, padlócsempén.

Az ógörög Pella városában talált, szarvasvadászatot ábrázoló csempe kb. Kr.e. 300-ban készült. A jobboldali alak valószínűleg Nagy Sándor, baloldalt hűséges társa Hephaestion látható

A középkori mondákban

Egy csodálatos szarvas szerepelt Anonymus Gesta Hungarorum (A magyarok viselt dolgai) című művében Bars vezérről és Bars vára alapításáról szóló fejezetében is.[13]

Közös elhatározással evégre Böngér fia Borsot küldötték ki vitézeivel. Mikor a Garam folyó mellett lovagoltak, egy szarvas futásnak eredt előttük, és nekivágott a hegytetőknek. Bors nagy sebesen űzőbe fogta, és a hegyormon lenyilazta. Majd midőn azokat a hegyeket ott körös-körül szemügyre vette, az a gondolata támadt, hogy várat épít ott. Azonnal össze is gyűjtött sok-sok várnépet, és egy magasabb hegy ormán igen erős várat emelt; egyszersmind a maga tulajdon nevét ruházta rá, úgyhogy Bors várának hívják.

A magyar (és a lengyel) középkori krónikákban többször ismétlődő motívum, hogy egy csodálatos viselkedésű szarvas mutatja meg, hogy hol kell templomot, kolostort építeni: Szent Gellértnek is egy szarvas mutatja meg a bakonybéli monostor helyét, a váci egyház alapításmondájában szarvas mutatja meg Szent Lászlónak, hogy hová építse a székesegyházat, a lengyel krónikások szerint szarvas mutatja meg a magyar Szent Imrének, hová építsenek a lengyelek kolostort.

A néphagyományban

A regösénekekben szereplő csodaszarvas mindig hím állat, csodafiúszarvasnak is nevezik. Vas vármegyében, Bucsun, a századfordulón feljegyzett változat szerint ezer szarva van, szarva hegyén ezer égő gyertya, két veséjén két arany kereszt; a Dozmaton feljegyzett változat szerint homlokán van a fölkelő fényes nap, oldalán a szép hold, jobb veséjén az égi csillagok. Más dunántúli változatok szerint ezer ága-boga van, rajta ezer misegyertya, „gyújtatlan gyulladék, oltatlan aludék”. A csodaszarvas kis kerek pázsiton legelészik, vagy fekete felhőben tűnik fel.

A csillagászatban

A monda szerint a Csodaszarvas homlokán van a hajnalcsillag, vagyis a Vénusz, szügyén a Hold, két szarva között pedig a Nap. Jankovics Marcell tanulmányai alapján a Csodaszarvast az égen a következő csillagképek alkotják: Ikrek (Gemini), Szekeres (Auriga), Orion, Fiastyúk (Pliades), a Perseus és Cassiopeia.[14]

A mai hagyományban

Csodaszarvas

Irodalom


…Ott a szarvas, mint a pára
— Köd előtte, köd utána —
Míg az ember széjjelnézne:
Szemök elöl elenyésze.…

– Arany János: Rege a csodszarvasról
  • Sebestyén Gyula: A regösök, Budapest, 1902.
  • Berze Nagy János: A csodaszarvas mondája, Ethnographia, XXXVIII. évfolyam, 1927.
  • Solymossy Sándor: A magyar csodaszarvas-monda, Magyarságtudomány, 1942.
  • Kristó Gyula: Ősi epikák és az Árpád-kori íráshagyomány, Ethnographia, 1970.
  • Csodaszarvas III. Őstörténet, vallás és néphagyomány, Molnár Kiadó, 2009, ISBN 9789638823809
    • Csodaszarvas III. kiadvány tanulmányai
      • Fodor István: Mire szolgáltak a szkíta aranyszarvasok?
      • Uray-Kőhalmi Katalin: Csodaszarvas a tajgában
      • Márton Alfréd: Szakralitás és hatalom a türköknél
      • Peter B. Golden: A székelység eredetéről
      • Tóth Endre: Sacer Mons. Szakrális helyek a magyarság kereszténység felvétele előtti vallásosságában
      • Szakács Béla Zsolt: Szent László a XIV. századi kódexfestészetben
      • Szabados György: Korai történelmünk szemlélete a XVIII. század végéig Voigt Vilmos: A csodaszarvas
  • Jankovics Marcell: Ahol madár se jár - Csodaszarvas a csillagos égen, Pontifex kiadó, 1996, ISBN 9638529423
  • A magyar hún-hagyomány és hún-monda, Kézai hún-krónikájának mondai elemei. Attraktor kiadó, 2010 ISBN 9789632102221

Jegyzetek

  1. Ipolyi Arnold: Magyar mythologia
  2. Fodor István: Mire szolgáltak a szkíta aranyszarvasok?, Csodaszarvas III, 2009, 7-18.
  3. Kemenczei Tibor: A zöldhalompusztai aranyszarvas (HOM Évkönyv 37.)
  4. Resim kaynağı, Arheologiya Kazahstana, Alma Ata 2006. Kumsal Coruhlu
  5. Ahmet Ali Arslan: Türk Şamanizminin Kaynağına Doğru
  6. Kézai Simon mester Magyar Krónikája Fordította: Szabó Károly - "Történt pedig, hogy a mint egyszer vadászni kimentek, a pusztán egy szarvas ünőre bukkanának, mellyet, a mint előttök futott, a Meotis ingoványaiba kergetének"
  7. A Képes krónika elektronikus változata. [2012. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. március 25.)
  8. Balassa Iván – Ortutay Gyula: Magyar néprajz
  9. Klima László: Jordanes: Getica. [2010. július 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. szeptember 23.)
  10. Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei - "A hunok vadászatból éltek, és egy isteni csodajel késztette őket kivándorlásra. Amikor ugyanis a Maeotis lakói közül néhányan találomra vadászatra indultak, egy szarvas tűnt fel előttük, amelyet a mocsárban lelkesen üldözni kezdtek, és a szarvas elejtésének vágya annyira elragadta őket, hogy véleményem szerint a cimmer Bosporustól nem messze átkeveredtek a befagyott Maeotison, ámde ahogy az európai Sarmatiában megálltak, a szarvas eltűnt"
  11. László Gyula: Árpád népe. Helikon Kiadó, Budapest, 1988. 133. old
  12. Dienes István: A honfoglaló magyarok. Corvina kiadó, 1974, Budapest, "Hereditas"-sorozat, 56. old.
  13. * Anonymus:Gesta Hungarorum Fordította: Pais Dezső - "Mikor a Garam folyó mellett lovagoltak, egy szarvas futásnak eredt előttük, és nekivágott a hegytetőknek. Bors nagy sebesen űzőbe fogta, és a hegyormon lenyilazta. Majd midőn azokat a hegyeket ott körös-körül szemügyre vette, az a gondolata támadt, hogy várat épít ott." Archiválva 2009. április 29-i dátummal a Wayback Machine-ben
  14. Csodaszarvas a csillagos égen (Jankovics Marcell nyomán). [2012. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. szeptember 23.)
  15. Arany János: Buda halála - 6. ének - Rege a Csodaszarvasról
  16. A csodaszarvas regéi
  17. A csodaszarvas újabb regéi
  18. Mindig magasabbra

Források

További információk

Fájl:Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Csodaszarvas témában.
Commons:Category:White Stag
A Wikimédia Commons tartalmaz Csodaszarvas témájú médiaállományokat.
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Csodaszarvas
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?