For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Benda László.

Benda László

Benda László
Született1951. június 11. (73 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar, magyar
HázastársaSzilágyi Eszter (1993-)
Foglalkozásaújságíró, műsorvezető, főszerkesztő
Iskolái
KitüntetéseiJoseph Pulitzer-emlékdíj (1995)

SablonWikidataSegítség

Benda László (Budapest, 1951. június 11. –) magyar újságíró, műsorvezető, főszerkesztő. Bátyja, Szepesi Attila (1942–2017) József Attila-díjas költő.[1]

Életpályája

[szerkesztés]

Szülei: Szepesi Zoltán és Benda Mária (1921–2019) könyvtáros. 1969-1973 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója volt. 1972-ben a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO) tanult.

1973–1978 között a Magyar Rádió munkatársa volt. 1978–1990 között a Magyar Televízió külpolitikai szerkesztőségében, majd az MTV Híradó és A Hét műsorának összeállításában dolgozott.

1991–1992 között, valamint 1993–1997 között a Magyar Televízió főmunkatársa volt. 1992-ben a Panoráma főszerkesztője, 2002 óta szerkesztője és főszerkesztő-helyettese. 1997–1998 között a Világkép felelős szerkesztője, 1998-2002 között a külpolitikai szerkesztőség vezetője volt, 2002 óta műsorvezetője. 2005–2006 között szerkesztőségvezetőként tevékenykedett.

2006-tól, 2011-es elbocsátásáig a Magyar Televízió vezetője volt.[2]

Művei

[szerkesztés]

Filmek, műsorok

[szerkesztés]
  • Munkalátogatás Romániában
  • Turkesztáni mecsetvonások, Alma-Ata nem esik messze a FÁK-tól
  • Sztálin lassan hal meg
  • Baghlani napló – mákvirágokkal
  • Húsvét Hanoiban
  • PoliTour
  • A Hét (1977–)
  • Panoráma (1978–)
  • A valódi Vietnam (1978–1979)
  • A kék mecset árnyékában (1980)
  • Fele-köztársaság (1981)
  • Objektív – Tényképek a szocialista világról (1983–1984)
  • Mákvirágok (1992–1994)
  • Atlanti expressz (1997)
  • Úton – Európa magazin (1997–1999)
  • Sztalin a tisztítótűzben (2002)
  • Csinghajtól Sanghajig (2005)

Könyvek

[szerkesztés]
  • Akik a hírekben szerepelnek; szerk. Benda László, Beszterczey Gábor; Kossuth, Budapest, 1989
  • Ki Kicsoda (külpolitikai szerkesztő, 1991-)
  • Fekete bárány. Fekete János vall életéről, világnézetéről, világlátásáról Benda Lászlónak; Print City, Sárbogárd, 1999
  • A Tiltott Város; fotó Kocsis András Sándor; Kossuth, Budapest, 2020

Díjai

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Népszava.hu. [2013. április 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. november 7.)
  2. Népszabadság.hu

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Benda László
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?