For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for Belénessy Csaba.

Belénessy Csaba

Belénessy Csaba
Született1949. november 11.[1]
Zákány[1]
Elhunyt2024. február 11. (74 évesen)[2]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaújságíró
SablonWikidataSegítség

Belénessy Csaba (Zákány, 1949. november 11. – ?, 2024. február 11.) magyar újságíró, az MTI egykori vezérigazgatója, a Mediaworks Hungary Zrt. tanácsadója.

Életpályája

Belénessy Csaba Nagykanizsán érettségizett a Winkler Lajos Vegyipari Technikumban. 1987-bn szerzett diplomát magyar-népművelés szakon a Janus Pannonius Tudományegyetem tanárképző karán.

1968 és 1981 között a Zsolnay Porcelángyárban dolgozott művezetőként. Egyidejűleg 1972-től a Dunántúli Napló és a Pécsi Rádió külső munkatársa volt. 1981-ben került a Pécsi Rádióhoz. 1984 és 1985 között a Dunántúli Napló munkatársa, majd 1986-tól a Kossuth Rádió pécsi tudósítója volt. 1982 és 1989 között ő volt a Magyar Rádió Ötödik Sebesség című ifjúsági műsorát szerkesztője. 1989-ben A Helyzet című hetilap alapítója és társszerkesztője, 1990 és 1992 között a Pécsi Extra és az Esti Extra főszerkesztője volt. (Kezdeményezésére jött létre a Pécsi Extra és az MTV Pécsi Stúdiója együttműködésében az Extra TV című éjszakai szórakoztató műsor.)[3] 1990-ben a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának műsorvezetője, 1997-ben és 2006-ban felelős szerkesztője; időközben, 1992 és 1996 között ő volt a Határok nélkül és a Helykereső című műsor szerkesztője is.

1997 és 2004 között a Magyar Televízió (MTV) Rt. Regionális, Kisebbségi és Határon túli Főszerkesztőségének volt a vezetője. 2000-ben A Hét főszerkesztője, majd 2000 és 2003 között az MTV Rt. hírigazgató-helyettese volt. 2004 és 2005-ben a Duna TV alelnökeként dolgozott. Belénessy volt 2007-ben a Lánchíd Rádió alapító főszerkesztője.

2008. január 1-jétől az MTI Zrt. stratégiai alelnöke volt. Miután az MTI átszervezése címén, az elnöki tisztséget megszüntették és Vince Mátyást eltávolították [4], 2010. november 18-án Belénessy lett az MTI vezérigazgatója.

2013-tól a saját filmgyártással foglalkozó Crossborder Film Kft. cégvezetője, valamint a Dunaújvárosi Médiaház igazgatója és a Kanizsa Médiaház menedzsere volt. Tanácsadóként segítette az MTVA, a Déli Szó, a SzegedMa, a Pannon Lapok Társasága, a Rádió1, majd 2020-tól a Mediaworks Hungary Zrt. munkáját. A Karc FM Rádióban Farkasverem címmel vezetett műsort.[5]

Lányai Réka (1975), Blanka (1993), Borka, Anna és Lili,[6] második felesége Trischler Bernadett volt.[7]

Díjai, elismerései

Művei

  • Belénessy Csaba–Máthé Áron: Farkasverem. Történelemórák a Karc FM-en; Crossborder, Budapest, 2019

Jegyzetek

Források

Kapcsolódó szócikkek

{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
Belénessy Csaba
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?