A bányatársládák voltak a mai értelemben vett társadalombiztosítás első szervezeti és szabályozási formái Magyarországon. A munkahelyekhez kapcsolódó szociális ellátások a különösen veszélyes bányászatban alakultak ki először.^[1]

A bányatársláda önkéntességen alapuló olyan közös pénztár volt, amelybe teljes munkaerőben levő munkások a keresményeik egy részét beszolgáltatták. Ebből az összegből azután a munkás megfelelő módon segítséget kaphatott, ha baleset érte, vagy ha megbetegedett, elöregedett, illetve munkára képtelenné vált. A társláda a munkaadó és a munkások önkéntes elhatározásából létesült. A bányászlegénység kezelte, önkormányzati alapon. Pénzügyi alapjai a munkásoktól levont járulékokból és a munkaadó hozzájárulásaiból gyűltek össze. A következő ellátásokat biztosították:

• betegség esetén pénz-, orvosi és gyógyszersegély;
• munkaképtelenség esetén nyugbér vagy végkielégítés;
• temetkezési segély, özvegyek és árvák ellátásai.

A bányamunkások, az egyház javaslatára, bányatársládákat alakítottak ki. Legkorábbi adatunk ilyen bányatársládáról 1224-ből való. A bányatársládák elterjedése azonban csak a 15. század végén, a 16. század elején valósult meg. Az első magyar bányatársláda a 13-14. században alakult meg.^[forrás?] A legelső magyarországi bányatársláda-szervezetet 1496-ban Thurzó János alapította Besztercebányán.^[1]

1778-ban II. József elrendelte, hogy a kincstári bányákban is szervezzék meg a bányatársládákat.

1854-től a bányatársládák mellett osztrák császári parancs kötelező jelleggel rendelte el a Magyarországon is bányatárspénztárak létesítését.

• Pallas nagy lexikona
• Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat

• Szalai László: A bányatársládák és bányatárspénztárak kialakulásának indokai és áttekintése az 1496-1900. évek között. = A magyar bányaegészségügy története. Szerk.: Ungváry György és Varga József. Budapest, 2007, p. 67.