For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for A ló az indián kultúrában.

A ló az indián kultúrában

A igen nagy változást hozott az indiánok életébe, mivel az addig helyhez kötött emberek, így már távolabbra tudtak vándorolni szülőhelyeiktől.

Története

[szerkesztés]

A lovat az indiánok először a szellemek ajándékának tartották, és „Szellemkutyának” vagy „Orvosságos Kutyának” nevezték, mert, ahogy azt az aranyvadász Francisco Vásquez de Coronadóval utazó egyik spanyol 1541-ben írta, a síksági indiánok hagyományosan kutyával szállították áruikat egyik helyről a másikra. A kutyák a franciák által „travois”-nak, azaz csúszkának nevezett eszközt vontattak, ami két hosszú rúdból állt, benne a középütt felfüggesztett rakománnyal.

A síksági ló, ez az andalúziai és az arab ló spanyolok által meghonosított keverékéből származó, mokány, borzas fajta felszabadító erővel hatott a síkságok földművelő falvaira és vadásztáboraira. Az új állat hihetetlenül megnövelte erejüket és mozgékonyságukat, és hamarosan nélkülözhetetlenné vált a vadászok és a harcosok számára egyaránt.

A lovakkal leginkább a harcos és bölényvadász férfiak foglalkoztak, de sok törzsben a nőknek is voltak lovaik. Lónak és lovasának készen kellett állnia a bölényvadászatra és az afféle törzsek közti versengésekre, mint amilyenek a síksági indiánok életének jellegzetes vonásává váló lószerző akciók is voltak. Ember és ló összenőtt; a gyerekek pónikon lovagoltak, és így sajátították el a felnőttéletben nélkülözhetetlen lovaglótudományt. Megtanulták, hogy képesek legyenek lecsúszni a vágtázó ló oldalára, mert a csatában a ló oldala létfontosságú pajzsnak számított. A vadászok és a harcosok nyereg nélkül, vagy kicsi és könnyű, bölényszőrrel vagy fűvel kitömött nyergeket használva ülték meg a lovat. Emellett a síkságiak különleges alkalmakra nehéz fanyergeket is készítettek. A lovat fonott nyersbőr gyeplővel és egy darab, az alsó állkapcson áthurkolt nyersbőr zablával irányították.

A 19. század elejére új és dinamikus síksági kultúra bontakozott ki, melyben a ló hathatós eszköz, a társadalmi helyzet és a gazdagság szimbóluma, a törzsi büszkeség kifejezője volt. A ló nagybecsű értéknek számított. Némely harci főnöknek ezer lóból álló ménese is volt, míg egy 2000 fős komancs csapat 15 000 lovat birtokolt. A férfi házasságkötéskor lóval ajándékozta meg a menyasszony családját, és ugyancsak a ló viselte a csatában harcosa és a törzs jelképeit. A modern vadászgépekre festett hadi érdemrendekhez hasonlóan a lovak korábbi rajtaütéseket jelentő festett patanyomokat és a harcban megölt ellenség számát jelző kézlenyomatokat viselhettek magukon.

Források

[szerkesztés]
  • Larry J. Zimmerman: ÉSZAK-AMERIKAI INDIÁNOK, Magyar Könyvklub, Budapest, 2003, ISBN 963-547-932-8
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
A ló az indián kultúrában
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?