A Billboard Hot 100 listavezetői 2023-ban
A Billboard Hot 100 egy slágerlista, amely rangsorolja az Egyesült Államokban legjobban teljesítő kislemezeket. A streaming adatok, a digitális és fizikális eladások, illetve a rádiós teljesítmény alapján készült listát a Billboard magazin teszi közzé hetente, a Luminate Data adatait használva.
A legtovább listavezető dal az évben Morgan Wallen Last Night című száma volt,[1] amit Miley Cyrus Flowers kislemeze követett nyolc héttel, amivel a legtöbb ideig listavezető női előadó által kiadott dal lett.[2] Négy country-dal (Last Night, Try That in a Small Town, Rich Men North of Richmond, I Remember Everything) is elérte a lista élét ez évben, egymást követő hetekben elfoglalva az első helyet, a Hot 100 történetében először.[3] Csimin lett az első dél-koreai szólóelőadó a lista történetében, akinek dala elérte az első helyet.[4] Több, mint egy év elteltével lett ismét rapdal a lista élén, mikor Doja Cat Paint the Town Red száma szeptemberben elérte a csúcsot.[5]
Tizennyolc előadó szerzett az évben listavezető dalt, akik közül Csimin koreai énekes, Morgan Wallen, SZA, Latto, Jungkook, Jason Aldean, Oliver Anthony, Zach Bryan, Kacey Musgraves és J. Cole is először érték el a slágerlista élét. Csak Taylor Swift szerzett három listavezető dalt az évben (az Anti-Hero, a Cruel Summer és az Is It Over Now?), míg SZA és Drake kettőt. Swift az utóbbi két dallal az első előadó lett, aki kétszer is saját magát váltotta a lista elején (2014-ben sikerült neki korábban a Blank Space és a Shake It Off dalokkal), majd harmadjára is megtette, mikor a Cruel Summer egy héttel később visszavette az első helyet.[6]
Brenda Lee amerikai énekesnő a legidősebb előadó lett, kinek dala listavezető lett (78 éves), mikor a Rockin’ Around the Christmas Tree (1958) december 9-én első helyezett lett. Ezzel együtt a dal megdöntötte Mariah Carey All I Want for Christmas Is You számának rekordját, mint a dal, aminek a leghosszabb idő kellett az első hely eléréséhez, 65 év.[7]
Lista
[szerkesztés]Az év legsikeresebb dala[8] |
No. | Dátum | Dal | Előadó(k) | For. |
---|---|---|---|---|
re | január 7. | All I Want for Christmas Is You | Mariah Carey | [9][10] |
re | január 14. | Anti-Hero | Taylor Swift | [11][12] |
január 21. | [13][14] | |||
1145 | január 28. | Flowers | Miley Cyrus | [15][16] |
február 4. | [17][18] | |||
február 11. | [19][20] | |||
február 18. | [21][22] | |||
február 25. | [23][24] | |||
március 4. | [25][26] | |||
1146 | március 11. | Die for You | The Weeknd és Ariana Grande | [27][28] |
1147 | március 18. | Last Night | Morgan Wallen | [29][30] |
re | március 25. | Flowers | Miley Cyrus | [31][32] |
április 1. | [33][2] | |||
1148 | április 8. | Like Crazy | Csimin | [34][4] |
re | április 15. | Last Night | Morgan Wallen | [35][36] |
április 22. | [37][38] | |||
1149 | április 29. | Kill Bill | SZA | [39][40] |
re | május 6. | Last Night | Morgan Wallen | [41][42] |
május 13. | [43][44] | |||
május 20. | [45][46] | |||
május 27. | [47][48] | |||
június 3. | [49][50] | |||
június 10. | [51][52] | |||
június 17. | [53][54] | |||
június 24. | [55][56] | |||
július 1. | [57][58] | |||
július 8. | [59][60] | |||
1150 | július 15. | Vampire | Olivia Rodrigo | [61][62] |
re | július 22. | Last Night | Morgan Wallen | [63][64] |
1151 | július 29. | Seven | Jungkook, Latto közreműködésével | [65][66] |
1152 | augusztus 5. | Try That in a Small Town | Jason Aldean | [67][68] |
re | augusztus 12. | Last Night | Morgan Wallen | [69][70] |
augusztus 19. | [71][1] | |||
1153 | augusztus 26. | Rich Men North of Richmond | Oliver Anthony | [72][73] |
szeptember 2. | [74][75] | |||
1154 | szeptember 9. | I Remember Everything | Zach Bryan, Kacey Musgraves közreműködésével | [76][3] |
1155 | szeptember 16. | Paint the Town Red | Doja Cat | [77][5] |
re | szeptember 23. | Vampire | Olivia Rodrigo | [78][79] |
1156 | szeptember 30. | Slime You Out | Drake, SZA közreműködésével | [80][81] |
re | október 7. | Paint the Town Red | Doja Cat | [82][83] |
október 14. | [84][85] | |||
1157 | október 21. | First Person Shooter | Drake, J. Cole közreműködésével | [86][87] |
1158 | október 28. | Cruel Summer | Taylor Swift | [88][89] |
november 4. | [90][91] | |||
1159 | november 11. | Is It Over Now? | [92][93] | |
re | november 18. | Cruel Summer | [94][95] | |
november 25. | [96][97] | |||
1160 | december 2. | Lovin On Me | Jack Harlow | [98][99] |
1161 | december 9. | Rockin’ Around the Christmas Tree | Brenda Lee | [100][7] |
Listavezető előadók
[szerkesztés]Helyezés | Ország | Előadó | Hetek száma |
---|---|---|---|
1 | Egyesült Államok | Morgan Wallen | 16 |
2 | Egyesült Államok | Miley Cyrus | 8 |
3 | Egyesült Államok | Taylor Swift | 7 |
4 | Egyesült Államok | Doja Cat | 3 |
5 | Egyesült Államok | Oliver Anthony | 2 |
Egyesült Államok | Drake | ||
Egyesült Államok | Olivia Rodrigo | ||
Egyesült Államok | SZA | ||
9 | Egyesült Államok | Jason Aldean | 1 |
Egyesült Államok | Zach Bryan | ||
Egyesült Államok | Mariah Carey | ||
Dél-Korea | Csimin | ||
Dél-Korea | Jungkook | ||
Egyesült Államok | Jack Harlow | ||
Egyesült Államok | J. Cole | ||
Egyesült Államok | Latto | ||
Egyesült Államok | Brenda Lee | ||
Egyesült Államok | Kacey Musgraves | ||
Egyesült Államok | Ariana Grande | ||
Kanada | The Weeknd |
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Trust, Gary: Morgan Wallen's 'Last Night' Claims 16th Week Atop Hot 100, 2023. augusztus 14. (Hozzáférés: 2023. augusztus 14.)
- ↑ a b Trust, Gary: Miley Cyrus Holds Atop Hot 100, Coi Leray & Bailey Zimmerman Score First Top 10s. Billboard , 2023. március 27. (Hozzáférés: 2023. március 28.)
- ↑ a b Trust, Gary. Zach Bryan & Kacey Musgraves' 'I Remember Everything' Debuts at No. 1 on Billboard Hot 100 (2023. szeptember 5.)
- ↑ a b Trust, Gary: Jimin's 'Like Crazy' Debuts Atop Billboard Hot 100, First Solo No. 1 for a BTS Member. Billboard , 2023. április 3. (Hozzáférés: 2023. április 4.)
- ↑ a b Trust, Gary. Doja Cat's 'Paint the Town Red' Becomes Her Second Hot 100 No. 1, First Rap Leader in Over a Year (2023. szeptember 11.)
- ↑ Trust, Gary: Taylor Swift’s ‘Cruel Summer’ Returns to No. 1 on Hot 100, Jung Kook & The Beatles Debut in Top 10 (amerikai angol nyelven). Billboard, 2023. november 13. (Hozzáférés: 2023. november 15.)
- ↑ a b Trust, Gary. New Old-Fashioned No. 1: Brenda Lee's 'Rockin' Around the Christmas Tree' Tops Hot 100, 65 Years After Its Release (2023. december 4.)
- ↑ Trust, Gary. Morgan Wallen Is the No. 1 Billboard Hot 100 Artist of 2023 & ‘Last Night’ Is Top Song (2023. november 21.)
- ↑ január 7.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary: Mariah Carey's 'All I Want for Christmas Is You' Adds 12th Week Atop Hot 100, Nat King Cole Hits Top 10. Billboard , 2023. január 3. (Hozzáférés: 2023. január 3.)
- ↑ január 14.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary: Taylor Swift's 'Anti-Hero' Returns to No. 1 on Hot 100, The Weeknd & Beyoncé Hit Top 10. Billboard , 2023. január 9. (Hozzáférés: 2023. január 11.)
- ↑ január 21.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary: Taylor Swift's 'Anti-Hero' Becomes Her Sole Longest-Leading Hot 100 No. 1 With Eighth Week on Top. Billboard , 2023. január 17. (Hozzáférés: 2023. január 18.)
- ↑ január 28. (amerikai angol nyelven). Billboard, 2013. január 2. (Hozzáférés: 2023. február 1.)
- ↑ Trust, Gary: Miley Cyrus’ ‘Flowers’ Debuts at No. 1 on Billboard Hot 100 (amerikai angol nyelven). Billboard, 2023. január 24. (Hozzáférés: 2023. február 1.)
- ↑ február 4. (amerikai angol nyelven). Billboard, 2013. január 2. (Hozzáférés: 2023. február 1.)
- ↑ Trust, Gary: Miley Cyrus’ ‘Flowers’ Holds at No. 1 on Billboard Hot 100, JVKE’s ‘Golden Hour’ Hits Top 10 (amerikai angol nyelven). Billboard, 2023. január 30. (Hozzáférés: 2023. február 1.)
- ↑ február 11.. Billboard Hot 100. (Hozzáférés: 2023. február 7.)
- ↑ Trust, Gary: Miley Cyrus' 'Flowers' Tops Billboard Hot 100 for Third Week, Lil Uzi Vert’s 'Just Wanna Rock' Hits Top 10. Billboard , 2023. február 6. (Hozzáférés: 2023. február 7.)
- ↑ február 18. (amerikai angol nyelven). Billboard, 2013. január 2. (Hozzáférés: 2023. február 19.)
- ↑ Trust, Gary: Miley Cyrus’ ‘Flowers’ Leads Hot 100 for Fourth Week, Morgan Wallen, Beyonce Blast to Top 10 (amerikai angol nyelven). Billboard, 2023. február 13. (Hozzáférés: 2023. február 19.)
- ↑ február 25. (amerikai angol nyelven). Billboard, 2013. január 2. (Hozzáférés: 2023. február 22.)
- ↑ Trust, Gary: Miley Cyrus' 'Flowers' Tops Hot 100 for Fifth Week, PinkPantheress & Ice Spice Surge to Top 10. Billboard , 2023. február 21. (Hozzáférés: 2023. február 21.)
- ↑ március 4.. Billboard Hot 100. (Hozzáférés: 2023. március 1.)
- ↑ Trust, Gary: Miley Cyrus' 'Flowers' Rules Hot 100 for Sixth Week, PinkPantheress & Ice Spice Rise to No. 3. Billboard , 2023. február 27. (Hozzáférés: 2023. március 1.)
- ↑ március 11.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary: The Weeknd & Ariana Grande's 'Die for You' Leaps to No. 1 on Billboard Hot 100. Billboard , 2023. március 6. (Hozzáférés: 2023. március 7.)
- ↑ March 18, 2023. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary: Morgan Wallen Notches First Billboard Hot 100 No. 1 With 'Last Night'. Billboard , 2023. március 13. (Hozzáférés: 2023. március 14.)
- ↑ March 25, 2023. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary: Miley Cyrus' 'Flowers' Returns to No. 1 on Hot 100, Rema & Selena Gomez's 'Calm Down' Hits Top 10. Billboard , 2023. március 21. (Hozzáférés: 2023. március 21.)
- ↑ April 1, 2023. Billboard Hot 100
- ↑ April 8, 2023. Billboard Hot 100
- ↑ április 15.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Morgan Wallen's 'Last Night' Returns to No. 1 on Billboard Hot 100 (2023. április 10.)
- ↑ április 22.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Morgan Wallen No. 1 on Hot 100, Drake Debuts, Eslabon Armado & Peso Pluma Bring Regional Mexican to Top 10 (2023. április 17.)
- ↑ április 29.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. SZA Scores Her First Billboard Hot 100 No. 1 With 'Kill Bill' (2023. április 24.)
- ↑ május 6.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Morgan Wallen's 'Last Night' Leads Billboard Hot 100, Grupo Frontera & Bad Bunny Blast to Top 10 With 'Un x100to' (2023. május 1.)
- ↑ május 13.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Morgan Wallen’s 'Last Night' Leads Billboard Hot 100, Rema & Selena Gomez's 'Calm Down' Goes Top Five (2023. május 8.)
- ↑ május 20.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Morgan Wallen's 'Last Night' Is No. 1 on Billboard Hot 100, Toosii's 'Favorite Song' Hits Top 10 (2023. május 15.)
- ↑ május 27.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Morgan Wallen's 'Last Night' No. 1 on Billboard Hot 100, Lil Durk & J. Cole, Luke Combs Hit Top 10 (2023. május 22.)
- ↑ június 3.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Morgan Wallen's 'Last Night' Leads Billboard Hot 100 for Eighth Week, Bad Bunny's 'Where She Goes' Debuts in Top 10 (2023. május 30.)
- ↑ június 10.. Billboard Hot 100. (Hozzáférés: 2023. június 7.)
- ↑ Trust, Gary. Morgan Wallen's 'Last Night' No. 1 on Hot 100 for Ninth Week, Taylor Swift & Ice Spice's 'Karma' Blasts to No. 2 (2023. június 5.)
- ↑ június 17.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Morgan Wallen's 'Last Night' Leads Hot 100 for 10th Week, Luke Combs' 'Fast Car' Hits Top Five (2023. június 12.)
- ↑ június 24.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Morgan Wallen's 'Last Night' Tops Billboard Hot 100 for 11th Week (2023. június 20.)
- ↑ július 1.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Morgan Wallen & Luke Combs Make for Country Hits at Nos. 1 & 2 on Hot 100 for First Time in 42 Years (2023. június 26.)
- ↑ július 8.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Morgan Wallen Adds 13th Week Atop Hot 100, Nicki Minaj, Ice Spice & Aqua Debut in Top 10 (2023. július 3.)
- ↑ július 15.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Olivia Rodrigo's 'Vampire' Debuts as Her Third Billboard Hot 100 No. 1 (2023. július 10.)
- ↑ július 22.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Morgan Wallen's 'Last Night' Logs 14th Week Atop Hot 100, Tying for Fifth-Longest Reign Ever (2023. július 17.)
- ↑ július 29.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Jung Kook's 'Seven,' Featuring Latto, Blasts In at No. 1 on Billboard Hot 100, Followed by Jason Aldean (2023. július 24.)
- ↑ augusztus 5.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Jason Aldean's 'Try That in a Small Town' Tops Hot 100, As Country Hits Rank at Nos. 1, 2 & 3 for First Time (2023. július 31.)
- ↑ augusztus 12.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary: Morgan Wallen’s ‘Last Night’ Notches 15th Week Atop Hot 100, Travis Scott, Dua Lipa Hit Top 10, 2023. augusztus 7. (Hozzáférés: 2023. augusztus 7.)
- ↑ augusztus 19.. Billboard Hot 100
- ↑ augusztus 26.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Oliver Anthony Music's 'Rich Men North of Richmond' Debuts at No. 1 on Billboard Hot 100 (2023. augusztus 21.)
- ↑ szeptember 2.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Oliver Anthony Music's 'Rich Men North of Richmond' Notches Second Week at No. 1 on Billboard Hot 100 (2023. augusztus 28.)
- ↑ szeptember 9.. Billboard Hot 100
- ↑ szeptember 16.. Billboard Hot 100
- ↑ szeptember 23.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Olivia Rodrigo's 'Vampire' Flies Back to No. 1 on Billboard Hot 100 (2023. szeptember 18.)
- ↑ szeptember 30.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Drake & SZA's 'Slime You Out' Debuts at No. 1 on Billboard Hot 100 (2023. szeptember 25.)
- ↑ október 7.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Doja Cat's 'Paint the Town Red' Tops Hot 100 for Second Week, Taylor Swift's 'Cruel Summer' Rules Radio (2023. október 2.)
- ↑ október 14.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Doja Cat's 'Paint the Town Red' Holds Atop Hot 100, Jung Kook & Jack Harlow's '3D' Debuts at No. 5 (2023. október 9.)
- ↑ október 21.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Drake & J. Cole's 'First Person Shooter' Debuts Atop Billboard Hot 100, Tying Drake With Michael Jackson for Record (2023. október 16.)
- ↑ október 28.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Taylor Swift's 'Cruel Summer' Hits No. 1 on Billboard Hot 100, Becoming Her 10th Leader (2023. október 23.)
- ↑ november 4.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Taylor Swift's 'Cruel Summer' Tops Hot 100 for Second Week, Hits No. 1 on Streaming Songs Chart (2023. október 30.)
- ↑ november 11.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Taylor Swift's 'Is It Over Now? (Taylor's Version)' Debuts at No. 1 on Billboard Hot 100 (2023. november 6.)
- ↑ november 18.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Taylor Swift's 'Cruel Summer' Returns to No. 1 on Hot 100, Jung Kook & The Beatles Debut in Top 10 (2023. november 13.)
- ↑ november 25.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Taylor Swift's 'Cruel Summer' Notches Fourth Week Atop Hot 100, Jack Harlow, Tate McRae Hit Top 10 (2023. november 20.)
- ↑ december 2.. Billboard Hot 100
- ↑ Trust, Gary. Jack Harlow's 'Lovin on Me' Tops Hot 100, Christmas Classics & Tyla Hit Top 10 (2023. november 27.)
- ↑ december 9.. Billboard Hot 100
Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés]Text is available under the CC BY-SA 4.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.