For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for 5608-as mellékút (Magyarország).

5608-as mellékút (Magyarország)

5608-as mellékút
Az út erzsébeti szakaszának egy részlete a község katolikus templomával
Az út erzsébeti szakaszának egy részlete a község katolikus templomával
Úttípusösszekötő út
Hossza19,0 km
Ország Magyarország
TartományokBaranya vármegye
Az út elejeSzederkény
Az út végePécsvárad

Az 5608-as mellékút egy majdnem pontosan 19 kilométeres hosszúságú, négy számjegyű mellékút Baranya vármegye keleti részén; Szederkénytól húzódik Pécsváradig, a két település közt fekvő kisebb községek feltárásával.

Nyomvonala

[szerkesztés]

Szederkény központjának keleti részében ágazik ki az 57-es főútból, annak a 17+600-as kilométerszelvénye közelében. Észak felé indul, Kossuth Lajos utca néven, és alig több, mint 600 méter után ki is lép a település lakott területei közül. Majdnem pontosan a második kilométerénél lép át a következő település, Máriakéménd határai közé, a községet 3,3 kilométer után éri el, belterületén előbb a Széchenyi tér, majd a Rákóczi Ferenc utca nevet viseli. 4,5 kilométer után már külterületek közt jár, de még csak ezután éri el Máriakéménd fő nevezetességét, a búcsújáró helyként számontartott, Nagyboldogasszony nevére szentelt templomát, mely az út 5+150-es kilométerszelvénye közelében helyezkedik el.

5,9 kilométer után az út Kátoly határai közé ér, de e község lakott területeit nem érinti, oda csak az 56 117-es számú mellékút vezet be, amely a 7+350-es kilométerszelvényénél ágazik ki belőle, nyugati irányban. 8,5 kilométer után már Szellő területén folytatódik, ebben a faluban nagyjából a kilencedik és tizedik kilométerei között húzódik végig, a Fő utca nevet viselve.

Erzsébet a következő települése, aminek határát 10,9 kilométer után lépi át, a falu első házait bő fél kilométerrel arrébb éri el, települési neve ott szintén Fő utca. A központban, 12,3 kilométer után beletorkollik kelet felől, Kékesd irányából az 5616-os út, a keresztezés után nyugatabbi irányba fordul. A 13. kilométere közelében lép ki a belterületről, 15,2 kilométer megtétele után pedig átlép Pécsvárad határai közé. Néhány kilométerrel ezután véget is ér, beletorkollva a 6-os főútba, annak a 178+750-es kilométerszelvénye közelében. Egyenes folytatása a 65 185-ös számú mellékút, mely a város központjáig vezet.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 18,988 kilométer.

Története

[szerkesztés]

1934-ben a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 70 846/1934. számú rendelete harmadrendű főúttá nyilvánította, a Pécsvárad-Magyarbóly közti 633-as főút részeként.[1]

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Települések az út mentén

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
5608-as mellékút (Magyarország)
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?