For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for 2013-as ausztriai parlamenti választás.

2013-as ausztriai parlamenti választás

A parlamenti választás eredménye
      
183 képviselő az alábbiak szerint:

A 2013-as ausztriai parlamenti választás szeptember 29-én bonyolították le.

A szavazáson a jogosultak háromnegyede, 4,8 millió polgár vett részt.

A választások kiegyenlített eredményt hoztak, a két koalíciós párt, a szociáldemokraták (SPÖ) és a néppárt (ÖVP) elegendő szavazatot kapott a kormányzás folytatására.

Háttér

[szerkesztés]

A Nemzeti Tanács (Nationalrat) 183 tagjának sorsáról 6,4 millió osztrák választójogosult volt hivatott dönteni. A képviselők egy 2007-es törvénymódosítás nyomán első ízben négy helyett öt évre kaptak mandátumot. A választók pártlistákra szavazhattak, amelyek közül a 4%-ot elérők kerültek be a parlamentbe.

Az osztrák alkotmányos berendezkedés szerint az országnak kétkamarás parlamentje van: a felsőházba, hivatalos nevén a Szövetségi Tanácsba (Bundesrat) az egyes tartományok delegálnak képviselőket, az alsóház (a Nemzeti Tanács) tagjait pedig közvetlenül választják meg a polgárok. Bár a kormányfőt (szövetségi kancellárt) formálisan a szövetségi elnök nevezi ki, a kinevezésnél figyelembe kell venni a parlamenti erőviszonyokat is, a Nemzeti Tanács ugyanis többségi szavazattal menesztheti a kormányfőt. A parlamenti választások tehát a gyakorlatban a kancellár személyét is meghatározzák.

Részvétel

[szerkesztés]
A részvétel összesített adatai[1]
jogosultak
arányában
szavazók
arányában
Választójogosult 6 384 308
Szavazó 4 782 410 74,91%
   érvényes szavazólap 4 692 907 73,51% 98,13%
   érvénytelen / hiányzó szavazólap 89 503 1,40% 1,87%
Távolmaradó 1 601 898 25,09%

A 6,4 millió szavazásra jogosult polgárból 4,8 millió vett részt a választásokon (75%). A részvételi arány némileg alacsonyabb mint öt évvel korábban (–3,9%). A voksok közül kilencvenezer volt érvénytelen (1,9%).

A legmagasabb a választói kedv Burgenlandban és Alsó-Ausztriában (83-81%), míg a legalacsonyabb Vorarlberg és Tirol tartományokban volt (66-67%).

Részvételi adatok tartományonként
Tartomány Választó-
jogosult
Szavazó Részvétel
Burgenland 232 505 192 486 82,8%
Karintia (Kärnten) 444 586 322 284 72,5%
Alsó-Ausztria (Niederösterreich) 1 278 675 1 036 180 81,0%
Felső-Ausztria (Oberösterreich) 1 099 182 861 015 78,3%
Salzburg 393 276 292 958 74,5%
Stájerország (Steiermark) 973 431 733 745 75,4%
Tirol 537 042 359 841 67,0%
Vorarlberg 268 723 177 204 65,9%
Bécs (Wien) 1 156 888 806 697 69,7%
Összesen 6 384 308 4 782 410 74,9%

Eredmények

[szerkesztés]
Szavazatok és képviselői helyek[1]
Párt Szavazat Képviselő +/–
Szociáldemokrata Párt (SPÖ) 1 258 605 26,82% 52 28,42% –5Csökkenés
Néppárt (ÖVP) 1 125 876 23,99% 47 25,68% –4Csökkenés
Szabadságpárt (FPÖ) 962 313 20,51% 40 21,86% +6Növekedés
Zöld Párt (GRÜNE) 582 657 12,42% 24 13,11% +4Növekedés
Frank Stronach csapata (FRANK) 268 679 5,73% 11 6,01% Új
Az új Ausztria (NEOS) 232 946 4,96% 9 4,92% Új
Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) 165 746 3,53% 0 –21Csökkenés
Kommunista Párt (KPÖ) 48 175 1,03% 0
Kalózpárt (PIRAT) 36 265 0,77% 0
tovább öt párt (összesen) 11 645 0,25% 0
Összesen 4 692 907 183

A képviselői helyek több mint háromnegyedét a három legnagyobb párt szerezte meg. A Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és a Néppárt (ÖVP) is veszített a korábbi támogatottságából, így csak 52, illetve 47 széket szereztek a képviselőházban, ami ahhoz viszont elegendő volt, hogy folytathassák a közös kormányzást. Harmadik helyen a Szabadságpárt (FPÖ) végzett, hat fővel gyarapítva a képviselői számát.

A kisebb pártok közül jelentősen növelte a befolyását a Zöld Párt (Grüne), és két újabb szerveződés, az osztrák-kanadai üzletember vezette Stronach Csapat (Frank), valamint a NEOS – Az Új Ausztria és Liberális Fórum is átlépte a 4%-os küszöböt. Kiesett viszont a Jörg Haider alapította Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ).

Források

[szerkesztés]
  1. a b Nemzeti Tanács Választás (Nationalratswahl), 2013 (német nyelven). Osztrák Belügyminisztérium. [2015. április 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. október 16.)
Commons:Category:2013 Austrian general election
A Wikimédia Commons tartalmaz 2013-as ausztriai parlamenti választás témájú médiaállományokat.
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
2013-as ausztriai parlamenti választás
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?