For faster navigation, this Iframe is preloading the Wikiwand page for 1011-es mellékút (Magyarország).

1011-es mellékút (Magyarország)

1011-es mellékút
Úttípusösszekötő út
Hossza0,950 km
OrszágMagyarország
TartományokKomárom-Esztergom vármegye
Az út elejeTát,
Az út végeTát,

A(z) 1011-es számú mellékút egy rövid, valamivel kevesebb, mint 1 kilométeres hosszúságú, négy számjegyű mellékút Komárom-Esztergom vármegye keleti részén. Tulajdonképpen Tát egyik belső útja, ezzel együtt fontos szerepe van Esztergom és a megyeszékhely, Tatabánya összekötésében.

Nyomvonala

[szerkesztés]

A 10-es főútból ágazik ki, kevéssel annak a 44+700-as kilométerszelvénye előtt, Tát ófalujának keleti széle közelében, de a településközpontot az újabb építésű községrésztől elválasztó patak hídjától keletre. Nagyjából észak felé indul, de miután csatlakozik hozzá kelet felől a 11 602-es számú mellékút – egy rövid átkötő út a 10-es felől, de Dorog irányából –, északkeletnek fordul, és így is halad a belterület szélét kísérve, Esztergomi út néven. Utolsó méterein már elhagyja a lakott területet és külterületek közt ér véget, beletorkollva a 117-es főútba, annak a 12+550-es kilométerszelvénye közelében.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.kozut.hu adatbázisa szerint 0,950 kilométer.

Története

[szerkesztés]

A 117-es főút táti szakaszának 2005-ben történt forgalomba helyezése előtt a 11-es főút része volt. Azóta a jelentősége kissé csökkent, de ma is erre vezet a legrövidebb útvonala mindazoknak, akik Esztergom és Tatabánya között kívánnak közúton közlekedni.

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Források

[szerkesztés]
  • kira.kozut.hu, lekérdezés időpontja: 2022. augusztus 24.

Jegyzetek

[szerkesztés]
{{bottomLinkPreText}} {{bottomLinkText}}
1011-es mellékút (Magyarország)
Listen to this article

This browser is not supported by Wikiwand :(
Wikiwand requires a browser with modern capabilities in order to provide you with the best reading experience.
Please download and use one of the following browsers:

This article was just edited, click to reload
This article has been deleted on Wikipedia (Why?)

Back to homepage

Please click Add in the dialog above
Please click Allow in the top-left corner,
then click Install Now in the dialog
Please click Open in the download dialog,
then click Install
Please click the "Downloads" icon in the Safari toolbar, open the first download in the list,
then click Install
{{::$root.activation.text}}

Install Wikiwand

Install on Chrome Install on Firefox
Don't forget to rate us

Tell your friends about Wikiwand!

Gmail Facebook Twitter Link

Enjoying Wikiwand?

Tell your friends and spread the love:
Share on Gmail Share on Facebook Share on Twitter Share on Buffer

Our magic isn't perfect

You can help our automatic cover photo selection by reporting an unsuitable photo.

This photo is visually disturbing This photo is not a good choice

Thank you for helping!


Your input will affect cover photo selection, along with input from other users.

X

Get ready for Wikiwand 2.0 🎉! the new version arrives on September 1st! Don't want to wait?